Általában, ha valaminek vége van, annak nem örülünk. Valószínűleg az a malac, amelyik kemencében sült egész malac formájában a pécsi Ambassadorok ünnepi asztalán megjelent – szintén nem ilyen végre gondolt, és ezért nem is örült neki.
Megint elmúlt egy év, örömmel és gondokkal, jókedvvel és néha szomorúsággal, és megint – mint az alapítás, 1993, óta minden évben, az év utolsó napjainak egyikén – összegyűltek a pécsi Ambassadorok; családostól, barátostól, párostól, közelről és távolról, hogy isten hozzádot mondjanak az óévnek.
Az idei évben a belvárosi Crystal Étterem és Kávézó hangulatos, és szolidan elegáns helyiségét választottuk az évtől és egymástól történő elbúcsúzás helyszínéül. Úgy tűnik, a választást csak az a bizonyos sült malac, valamint a tucatnyi adagon felszolgált szárnyas jószágok bánták, de a résztvevők nem.
A hölgyek most is csinosan, ünnepélyesen, az urak öltönyösen tisztelték meg ezt a különleges estét. A Crystal személyzete mosolyogva fogadott bennünket, tálcáikon pohár pezsgők és ivólevek felsorakozva. A teríték elegáns, kellemes, kényelmes – éppen olyan, mint amilyent elképzeltünk, amikor rendelésünket leadtuk.
Az ünnepi malac még rozsdabarna-csillogó színével igyekezett egy utolsót ránk mosolyogni (vicsorítani?), mielőtt a trancsírozása és porciózása megkezdődött volna.
De, hagyjuk is a malacot, hiszen ő csak a második felvonásban lépett színre; amint sikerült mindenkinek elfoglalni a helyét, Héder Sándor barátunk, klubelnökünk ünnepi pohárköszöntőt mondott, amelyet szó szerint közzé is teszünk:
Liebe Ambassadorinnen, liebe Ambassadoren,
Minden Barátunknak és azok szeretteinek, 
Ifjúsági csereprogram – szükségesebb, mint valaha!
Legutóbbi hozzászólások