A múlt században, az elnyomás évei alatt Bibó István filozófus arra kérte a sorsukért, közösségeikért, a nemzetért aggódó gondolkodó és cselekvő embereket, hogy hozzák létre a szabadság kis köreit, így alulról, önkéntesen szervezve ellenállást az elnyomással szemben.
Ma nem élünk politikai elnyomás alatt, azonban az anyagi javakért folyó mohó küzdelemben háttérbe szorulnak, elhomályosulnak az emberi és a természeti értékek. E kihívásra a társadalom többsége apátiával, ellenségeskedéssel, csigaházba való visszavonulással, egyéni életstratégiákkal válaszol.
Mi, Ambassadorok, nem akarunk ebbe az irányba sodródni. Azért hoztuk létre önként, alulról szerveződve a rendszerváltás után klubjainkat, hogy az olyan fontos emberi értékeket, mint a barátság, humanizmus, tolerancia, aktívan gyakoroljuk, ebben támogassuk, motiváljuk egymást, hogy jó példát mutassunk családjainknak, környezetünknek.
Az Ambassador klubok szellemisége a múlt század 50-es éveiben indult Svájcban, és évtizedeken keresztül bevált keretet ad a klub működésének, amely egyszerre épül a klubélet évtizedes hagyományaira és a kornak megfelelő új módszerekre. E közösségben egyszerre lehetünk magyarok, európaiak és világpolgárok.
Amennyiben Önnek is szimpatikus ezen felfogás, ezen értékrend, ha olyan közösséget keres, ahol igaz barátságokat tud kialakítani, ha úgy érzi, képes a közösségért tenni, ha úgy látja, szüksége van arra, hogy inspirációt kapjon és adjon, kérem, keresse fel akár meglévő, akár szervezés alatt álló klubjainkat, akár engem.
Üdvözlettel:
Héder Sándor
NAC Magyarország elnök, RAC Pécs elnök
Legutóbbi hozzászólások